Az abortusz egyenes következménye az úgynevezett Post Abortion Syndrome, vagyis az abortusz utáni szindróma. Ennek létezését, valamint lefolyását nem csak a végzetes döntést meghozó kismamáknak kell ismernie, de a dilemmában lévő anyukáknak is egyaránt. A választás szabadsága ugyanis nem más, mint ismerni a választási lehetőségekkel járó következményeket is. Sok esetben az információhoz való hozzáférés és a valódi döntési lehetőségek ismerete már későn valósul meg. Ilyenkor sokkal nehezebb út vár az anyukára. Az abortusz alapvetően egy hazugságra épül. Azt állítja, hogy ha a kismama megszabadul a nem várt magzattól, és „eltünteti a nyomokat”, akkor megoldódik a probléma, és minden mehet tovább ugyanúgy, mint azelőtt. Az emberi lélek és test azonban nem így működik.
Egy gyermek életének tudatos megszakítása kivétel nélkül mindig nyomot hagy maga után. A legfőbb konfliktus tehát a láthatóban és a láthatatlanban lezajló disszonancia. Azaz pocak és baba nincs, sokszor a környezet semmit nem tud a megszakított terhesség létezéséről. Fájdalom és üresség marad csupán, amit még csak érezni sem volna szabad, hiszen pont az volt a cél, hogy minden maradjon a régiben. Az abortusz utáni szindróma a poszttraumás stressz szindróma egyik speciális fajtája. Ebben az esetben a traumatikus élmény nem más, mint maga a magzat elvesztése. Ezen a ponton pedig egy veszteségélmény feldolgozásaként gyászmunkához hasonlíthatjuk a PAS időbeni lefolyását. A jól ismert gyászfolyamat determinált lépései a következők:
- Tagadás, harag, „miért?”, alkudozás, depresszió, önsajnálat, elfogadás. Ezeken a lépéseken végigmegy egy magzatát nem vállaló édesanya is. A tagadás fázisa időtartamban a legváltozatosabb. Ilyenkor ugyanis olyan fájdalmas lenne szembenézni a ténnyel, hogy valóban véget ért egy emberi élet, hogy egyszerűbb nem gondolni rá. Amint jönnének a vádló gondolatok, a klasszikus tagadó lefojtja érzéseit. Például: „Az nem gyermek volt, csupán egy szövetcsomó.” Vagy: „Nem lett volna jó élete. Nincs elég pénzünk.” Ez a szakasz sajnos hosszú évtizedekre is elnyúlhat. Szélsőséges, de nem egyszeri eset, hogy idős asszony a halála körül néz szembe fájóan őszinte érzéseivel. A harag és alkudozás fázisa egy olyan esetben, ahol az alany nem passzív elszenvedőként éli meg a gyászt, hanem okolja önmagát, nagyon ingatag időszak. Ilyenkor létezik egy „minden normális” alapelv. Egyszerűen nem lehet elkerülni, hogy a fájdalom és tragédia olyannyira közel kerüljön az Édesanyához, amilyen az valójában. A segítségnyújtónak ilyenkor nagy szerepe van a hallgatásban, a támaszban és az érzések felszínre hozatalában. Minél konkrétabban fogalmazódik meg a gyász, minél pontosabban kirajzolódnak az érzelmek, annál könnyebben lehet őket kezelni.
- A depresszió szakasza szintén hosszúra nyúlhat, de óvatosan kell bánni a túl gyors szakaszváltásoknál is, hiszen a cél valóban a teljes feldolgozás. Az önsajnálat szakaszában kell megtörténnie a fókuszváltásnak. A múltról a jövő felé kell terelődnie a gondolatoknak. Sokszor ugyanis blokkolt, bénult, motiválatlan állapot rögzül a szembesülést követően. Idővel azonban el kell különíteni a tények felszínre hozatalát a megkötöző önostorozástól.
- Az elfogadás szakasza zárja a feldolgozási folyamatot. Ekkor lassan új identitás épül és remény születik arra, hogy minden, ami történt javára váljon a gyászoló Édesanyának. Valóban lehetséges, hogy találkozva az élet alapvető kérdéseivel, látva az elmúlást, tapasztalva a törékenységet, úgy jöjjön ki a traumából a szenvedő, hogy élete új irányt vegyen. Fontos tisztázni, hogy a speciális gyászfolyamat azokra vonatkozik, akik már átestek az abortuszon. A segítő sosem legitimálja a magzatelhajtást, azonban az anya további életét tartja szem előtt.
Egy ilyen témánál, mint az abortusz óhatatlanul szembe kell nézni olyan egyetemes kérdésekkel, minthogy „Mi történik a halál után?” „Kinek a kezében van az élet?” Hiszen ebből fakad az egész lelki megbetegedés, hogy az Édesanya érzi, hogy valójában nem dönthet életről és halálról. Emiatt a Kiáltás az Életért Egyesület nem titkolt keresztény mivoltára gyakran rákérdeznek a segítségért jövő nők. Hatalmas igényük van ugyanis arra, hogy valamilyen módon azt érezzék, hogy Valaki… Valaki, aki dönthet életről és halálról, megbocsájtotta a bűneiket, és elvette a terheiket. Ilyenkor meggyőződésünk és tapasztalatunk alapján tudunk vallomást tenni arról az egyedüli Istenről, aki arra vár, hogy szerethesse, és terhektől szabaddá tehesse teremtményeit. Hisszük, hogy minden pszichológiai „mankó-tudomány” mellett ez adhat egyedül örömöt és szabadságot.
